Varga Géza: A székely rovásírás

Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata


Kínai tetőcserépdísz


A kínai és a székely jelek kétségtelen azonossága arra mutat, hogy a kínai kultúra kezdetei összefüggenek a hun-magyar kultúra kezdeteivel. A most vizsgált emlék egy felülnézeti világmodell, ami arra utal, hogy a jelek akkor kerültek átadásra, amikor azokat még világmodellek összeállítására (is) használták.


1. ábra. Észak-kínai régészeti lelet: cserépből készült tetődísz


Az 1. ábrán látható észak-kínai tetődísz egy felülnézeti világmodell, azaz az Éden jelszerűvé vált térképének (az egy központi forrásból fakadó négy szent folyó ábrázolásának) helyi változata. A világmodell közepén lévő madarak a tenger fenekéről egykor általuk felhozott iszapra (azaz a szárazföld megteremtésére) emlékeztethetnek. Ezt a teremtéselképzelést a magyar föld szó Ipolyi Arnold által leírt etimológiája máig felismerhetően őrzi. 

Számunkra most az a legérdekesebb, hogy ezen a kínai világmodellen hasonló jeleket találunk, mint amilyeneket egy karanovói világmodelles pecsétnyomón is. S e jelek a székely rovásírás jeleivel is azonosíthatók. 

A kínai jelmontázs elemeit a székely rovásírás betűinek rekonstruált magyar szóértékeivel értelmezzük. Erre jogot ad az a tény, hogy a székely írás előzménye már a kőkorban egész Eurázsiában és Amerikában elterjedt; sőt egy Kr. e. 1500 tájáról származó szibériai szöveget (az usten "isten" szót) és egy prekolumbián szöveget ( a Jóma istennevet ) magyarul lehet lehet elolvasni.


2/a. ábra. Az észak-kínai jelmontázs kutat ábrázoló, de Nap jelentésű szójele; formailag azonos a sumer kút szójellel, mert az észak-ázsiai mítoszok szerint a Nap az életet szimbolizáló folyó (a Tejút) kútfője. 


2/b. ábra. A kínai Nap szójel ma így néz ki (az eredeti kerek forma az ecsethasználatnak köszönhetően szögletessé vált)


2/c. ábra. A nikolsburgi székely ábécé "ly" (lyuk) jele a kínai Nap és a sumer kút szójelek rokona; formáját a rovástechnológia befolyásolta, amely kerüli a kör és a vízszintes alkalmazását


3/a. ábra. Az észak-kínai jelmontázs Föld szójele


3/b. ábra. A kínai Föld szójel mai alakja


3/c. ábra. A nikolsburgi székely ábécé "f" (Föld) jele szintén a rovástechnológiának köszönheti az alakját


4/a. ábra. Az észak-kínai jelmontázs sarkain látható kisebb jelmontázsok az eget tartó fát ábrázolják, székely jelekkel az olvasata: szár Óg "Óg király"; mai kiejéssel: sarok


4/b. ábra. Az ottlakai szkíta világmodell sarkaiban látható hasonló jelmontázsban az eredetileg Y alakú székely "t" (tengely) rovásjel megfelelője tartja az eget; az égbolt szkíta jele a kanai tetődíszen lévő változathoz hasonlóan a székely "o" rovásjel rokona, azaz kunkorodik a széle; a gjunovkai szkíta lószerszámdísz en szintén Y alakú az eget tartó fa - amiből következően a szkíták az istenüket Ten -nek szólíthatták, akár a kínaiak (vö. kínai tien "ég, isten"!) és a magyarok (Isten am. "ős Ten") és az etruszkok (a főisten neve Tin)


4/c. ábra. A Karanovo kultúra pecsétnyomójának eget tartó fát ábrázoló sarokjele; ebből az összetett (de az égboltot visszakunkorodás nélkül ábrázoló) formából a székely írás "s" (sarok) és "g" (ég) jele vezethető le


4/d. ábra. A dálnoki székely rovásfelirat "g" (ég) rovásjel


4/e. ábra. Kájoni székely "s" (sarok) betűje


5/a. ábra. A kínai jelmontázs Tejútat (égig érő fát) ábrázoló jele; székely jelekkel történő olvasata: szár "növényi szár, király"


5/b. Az esztergomi gyűrű "sz" (szár) jele


6/a. ábra. Az észak-kínai jelmontázs eget ábrázoló jele a székely írás "o/ó" jelének előképével, az Óg (az égisten neve) jellel azonos


6/b. ábra. A székelydályai "o/ó" (Óg) rovásjel


Az írástörténeti összefüggések és a fentebb említett két nyelvi adat arra utal, hogy igazat kell adnunk a kínai krónikáknak, amikor azt állítják, hogy a hunok ősei (a kezdetek bölcs uralkodói) tanították őket a kultúrára 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 294
Heti: 521
Havi: 2 241
Össz.: 665 056

Látogatottság növelés
Oldal: Kínai tetőcserépdísz
Varga Géza: A székely rovásírás - © 2008 - 2024 - szekely-rovasiras.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »